Vannak filmek, amelyeket társaságban érdemes nézni, vannak azonban olyanok is, melyeknek mondanivalója ezt nem engedi meg. A Monsieur Lazhar című kanadai dráma tipikusan ilyen. Egy olyan élményt nyújt, amelyet csak ketten élhetnek át: a film és a film történetébe asszimilálódott néző. Ez az intim kapcsolat az alapja annak az elmélyülésnek, melyet megtapasztalhat mindenki, aki megnézi ezt az alkotást.
A Philippe Falardeau által rendezett dráma az értelmetlen halál témáját dolgozza fel. A cselekmény egésze Kanada franciaajkú részén, egy iskolában játszódik, ahova Lazhar tanár úr (Mohamed Fellag) helyettesítőként érkezik egy traumától megtört osztályba. A tanulók szeretett osztályfőnöke öngyilkosságot követett el, monsieur Lazhar pedig a trauma feldolgozását próbálja megkönnyíteni újdonsült „gyermekei” számára. A sok lurkó, szülő és kolléga azonban nem is sejti, hogy a tanár nemcsak a gyerekek lelki küzdelmét támogatja, hanem saját maga harcát is megvívja eközben, hiszen a jó szándékú, algír származású férfi menekültként érkezett Afrikából, ahol egy családja ellen irányuló merényletben feleségét és gyermekeit is elvesztette.
A tanár-diák viszony magával ragadó bemutatása, a trauma közös feldolgozása alkotja a film kettős vázát, hiszen felváltva ismerhetjük meg, mi zajlik felnőtt és gyermek fejében. A cselekményszál nem sablonszerűen épül fel, és már a mű kezdetén tudhatjuk, hogy itt nem egy amerikai módra felgöngyölt történetről lesz szó. A drámaiságot fokozza az egyéni sorsok bemutatása. Az éretten gondolkodó Alice (Sophie Nélisse), aki az osztályt érintő drámát annak egész tragikumával éli meg, a magát bűnösnek kikiáltó Simon (Émilien Néron), akiből az elfojtott érzelmek agressziót váltanak ki, s a kívülről erőt sugárzó tanár, akinek bánata valójában senkiéhez sem fogható. Ezek a sorsok találkoznak egy osztály közös tragédiájában. Mintha még a film zenéje is az ő közös fájdalmukat megéneklő dallam lenne.
Száraz szemmel nem lehet végignézni, de megéri a szívszorító pillanatokat. Monsieur Lazhartól és tanítványaitól megtanulhatjuk a leckét: habár a halál – történjen az saját akaratból, betegség vagy terrorizmus által – minden esetben érthetetlen és értelmetlen, a trauma feldolgozására igazi gyógyírt az odafigyelés és egymás segítése jelenthet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése