Én vagyok Malala - könyvajánló

Az idei karácsony legnagyobb ajándéka számomra egy könyv volt, mely egy megrázó, megható, ugyanakkor bátorító és tiszteletreméltó történetet ír le. Egy 16 éves pakisztáni lány történetét, aki korát meghazudtoló módon küzd a gyermekek oktatáshoz való jogáért. Ő nem félt felemelni hangját a táliboktól szennyezett Szvát-völgyben, szeretett hazájában, azért, hogy a lányok ugyanúgy részesülhessenek az oktatásban, mint fiú társaik. Egyike volt azoknak, akiben a tálib merénylők túl sok potenciált láttak, s akinek lelkesítő hangját csak egy kalasnyikovval voltak képesek elhalkítani. Helyesebben: még azzal sem! Ő Malala Juszufzai, a tizenhat éves emberjogi aktivista.

Mielőtt még azt hinnénk, hogy a fenti, beharangozó szöveg egy kiadó jól eltalált marketing kampányának része, elárulom, hogy a rövid ismertető saját olvasói tapasztalat. Egy kicsit sem eltúlzott vélemény. Mikor megtudtam, hogy októberben kiadják Malala Juszufzai és Christina Lamb könyvét, eldöntöttem, hogy elolvasom, bár őszintén szólva fenntartásokkal közelítettem meg a témát. Malala rövid történetét már ismertem, de nem tudtam elképzelni, hogyan lehet feldolgozni úgy a témát, hogy az ne egy önmagát ismétlő, elcsépelt bestseller kiadvány legyen, habár azt sejtettem, hogy Christina Lamb, az angol haditudósító nem adná akármihez a nevét. És valóban: a könyv aktuális kedvencemmé lépett elő, s ajánlom mindenkinek, aki minimális szociális érzékenységet vagy társadalmi felelősségvállalást is érez magában, aki érdeklődik a történelem, más népek kultúrája és vallása iránt, vagy annak, aki csupán erőt szeretne meríteni valamiből további életéhez.

Az Én vagyok Malala című könyv a pakisztáni lány elképesztő történetével párhuzamosan dolgozza fel a fiatal állam, Pakisztán viharos történelmét, mutatja be a Korán és az iszlám vallás főbb elemeit és pilléreit, s írja le a pastu kultúra jellegzetességeit. A könyv tehát Malala életének bemutatásával erős érzelmeket kiváltó olvasmány, viszont nemcsak az olvasóban kialakuló emocionális hangulatra épít, hiszen a történelemre, kultúrára vonatkozó gyakori magyarázatok a könyv ismeretterjesztő jellegét hangsúlyozzák. Így jön létre a tartalmi egyensúly az egyéni sors és a nép sorsának bemutatása között. Az egyetlen kritika részemről az alcímet illeti. Olyan szájbarágós és sikerhajhász stílusúra sikerült, hogy a könyv ezáltal veszít az első benyomás értékéből. („A lány, aki harcolt, hogy tanulhasson, és lelőtte egy tálib fegyveres.”)

A tartalmi felépítés adott. Kronológiai sorrendben ismerhetjük meg mind a főszereplő, mind az ország, illetve Szvát völgyének történetét. Megelevenednek előttünk Malala születésének körülményei, a szerető család képe, az intelligens apuka bátor jelleme, Szvát, mint turistaparadicsom, s egyben sok család nélkülözésének színtere, a pastu nép különleges vendégszeretete, egy pakisztáni iskolai közeg, s Malala érett gondolkodásának kialakulása. Később aztán bepillantást nyerhetünk a terroristáktól feldúlt pakisztáni viszonyokba, az állandósult öngyilkos merényletek szörnyűségeibe, s az egymást követő puccsok, katonai hadműveletek és az egymást váltó, korrupt katonai és politikai vezetők uralta szvát „dzsungelbe”. Ebben a pokolban egy valami nyújt vigaszt a gyermekeknek: a megszokott iskolai közeg, ahol elfelejthetik az őket körülvevő, mindennapi borzalmakat. De nem sokáig, hiszen a tálibok purdába kényszerítik a nőket és lányokat, ezzel megfosztva őket az iskolalátogatás jogától. Ilyen környezetben válik Malala és édesapja a fenyegetések célpontjává, mert büszkén vállalják nézeteiket és állnak ki a lányok oktatáshoz való jogáért.

 Malalát azonban a fején átsüvítő lövedék sem hallgattatja el, sőt a merényletből erőt merítve harcol tovább. Beszédet mond az ENSZ-ben, irányítja az általa életre hívott kampányokat és alapítványokat, s ami a legfontosabb: tanul. Mert tanulhat. S ez Malala fegyvere. Ahogy ő mondja: „Egy gyermek, egy tanár, egy könyv és egy toll meg tudja változtatni a világot.”