"Szeretem Önt!"

Előfordul, hogy magázzuk egymást. Csak akkor, ha nem hall minket senki. Kicsit kosztümös film hangulatú lesz tőle a szituáció, de minket szórakoztat. Ha már nem tudjuk, hogy becézzük egymást, magázódunk: "Hogy tetszik lenni, Pocak Úr?" Vagy: "Úgy mégis hogy gondolta ezt Őnagysága?" Ha még ezt is felül akarjuk múlni, extra rangokkal ruházzuk fel egymást, például:
-Kér egy kis csokoládét, Úrfiúr?
-Köszönöm nem, kedves Bocskirálylány.
Tudom, kívülről giccsesnek tűnik, de nem annak szánjuk. Nehéz, ha ki akar buggyanni az emberből egy adag szerelem, de a nyelvi kifejezéstár szűkössége gátol minket. Mi így oldjuk meg! Leggyakrabban reggel fordul elő. Imádom a közös reggeleket. Ki gondolná, hogy a reggeli álmos tekintetek, a lustálkodás lopott pillanatai, a röpke simogatások és egy kedves ébresztő ilyen sokat jelent.

- Bújjon már ide hozzám, hadd szagolgassam magát! - aztán arcomhoz dugja orrát, úgy csinál, mint egy vadászkutya, aki épp most fogott szimatot, tekintete őzikés, érdes borostája egy sünire emlékeztet, fekete haját egy kölyökborz is megirigyelhetné, míg egészben inkább egy barnamedvét idéz. (Nem hiába becézgetem annyiféle néven.) Jól hidratált, puha kezével addig igazgatja hajam, míg arcom teljesen szabad lesz. Aztán ez a kis szeretetreméltó keveréklény (kizárólag a szó pozitív értelmében) jó nagyot szippant szagomból.
- Ön még reggel is illatozik!
- És milyen illatom van? - igazán kíváncsi voltam a válaszra, mivel egész éjszaka olyan melegem volt, hogy patakokban folyt rólam a víz.
- Önnek egyértelműen álomillata van!
Pizsiben vagyok. Hajam kócos, szemem csipás, morcos is vagyok, hiszen épp most keltettek fel. Szerintem álmos vagyok, szerinte szép. Szerintem éjjel úgy elterült, hogy én az ágy oldaldeszkáján éjszakáztam, szerinte ennél jobban össze sem húzhatta volna magát. Szerintem lustiznunk kéne, szerinte ideje lenne kelni. És ami a legfontosabb: szerintem megizzadtam, szerinte álomillatom van.
- Keljen fel Őkelme! (Ez vagyok én.)
- Nemrég aludtam el. Szükségem van még egy kis lustira!
- Kelés! Gyerünk kisbaba, mindjárt dél! (Halkan jegyzem meg, hogy kilenc óra van.) - Nem kéne pizsiben leélnie az egész életét!
Erre én összegömbölyödve felveszem a magzatpózt, fejemre húzom a takarót, és hortyogást színlelve várom a reakciót. Válaszul odakucorodik mellém Mr. Keljünkkorán, gyengéden felveszi nagykifli szerepét, gondoskodó hajsimogatásba kezd és beletörődik sorsába. Győzött a naplopás, győztek a hosszú beszélgetéssel kezdődő reggelek.
- Mondtam már, hogy szeretem Önt?
- Igen. És hogy én is Magát?
- Igen...